Ne kergesd el a szomorúságot.
 Oktalanul jön,
 talán öregszel ilyen pillanatokban,
 talán megértettél valamit,
 elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.
 S mégis:
a szomorúság megszépíti az életet...
Először is: az örömök,
 melyek eltűnnek,
 talán nem is voltak igazi örömök.
 Emlékezz csak...
Aztán: a szomorúság
egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos,
 ezüstszürke ködével szemed előtt a világot,
 s minden nemesebb lesz,
 a tárgyak is, emlékeid is.
 A szomorúság nagy erő.
 Messzebbről látsz mindent,
mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.
 A dolgok sejtelmesebbek,
egyszerűbbek és igazabbak lesznek
 ebben a nemes ködben és gyöngyszín
 derengésben.
Egyszerre emberibbnek érzed magad.
 Mintha zenét hallanál dallam nélkül.
 A világ szomorú is.
 S milyen aljas, milyen triviális,
milyen büfögő és kibírhatatlan lenne
egy teljesen elégedett világ,
milyen szomorú lenne a világ
szomorúság nélkül!

..van úgy hogy a szavak elvesztik értelmüket és nincs is szükség rájuk....van úgy hogy nem akarok beszélni...van úgy hogy a magányra vágyom...van úgy hogy elfutnál,de magad sem tudod hova...van úgy hogy egy nap arra döbbensz rá hogy nem is érted hogy kerültél ide...van úgy hogy figyelsz amikor beszélnek hozzád,de a hangok nem érnek el....van úgy hogy nem veszel észre dolgokat,de közben a te világod senki sem látja....van úgy hogy szeretnének,de nem akarod...és van úgy hogy ölelésed levegőt markol....van úgy hogy csókod parázsló égetése hiányzik...de van úgy hogy az egyedüllét csak mi meggyógyít..."