Mondd azt, hogy sohase féljek!
Mondd azt, a tűz el nem éget!
Mondd azt, hogy semmi se fájhat!
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak!
Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy ezerszer élek!
Akkor is értesz, ha nem beszélek!
Mondd azt, hogy senki se bánthat!
A sötétben, senki se láthat!
Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy igaz volt minden!
Minden szó, amit elhittem!
Meleget hozz, hogyha fázom!
Szeress úgy, ahogy kívánom!
Hazudj még nekem!

Valahol ebben a világban kerestem a paradicsomot.Kerestem egy lakatlan sziigetet,egy ismeretlen bolygón egy szűz talajt feltáratlanul, meztelenül.Egy kis sarkot a világegyetemben ami az időn kívül van.

Szerettem volna egy kis békét megfáradt szívemnek.Azt akartam, hogy elkerüljük a civakodást és újrakezdjük ezen az eredeti bolygón újjászületve a feledéstől.

Lépjen ki az életünk ebből az őrültségből és emeljen az égig.Gondolatban minden pasztell tiszta, a természetes szépségében.

Mint halvány remény nyugtatja a fájdalmat, hazudva tagadjuk le amii nyílvánvaló,ahhoz, hogy a félelemben társat találjunk.

A szemem zavaros könnyeken látja a Te szemed, ..és eljátszottam a lehetőségét a sorsomnak...a szíved köré határokat vont ezt megértettem.

De a menedékjog mitosza fantasztikus,Csak a szerelem élteti a gyönyörű világot.

 Nekem a szerelem adott értelmet az életemnek.

Valahol ezen a világon megtaláltam az én paradicsomomat....

Nem kis feladatra vállalkozol, ha a saját lelkeddel barátságot akarsz kötni. Ha az egód és a magasabb Én-tudatod között szeretet-viszonyt akarsz kialakítani. Vagy ahogy manapság mondják: ha önmagadat meg akarod szeretni. Hasonlít ez a vadló befogásához és megszelídítéséhez, melyről gyönyörű vallomást olvastam az észak-amerikai prériindiánoktól. A vadlovakkal ugyanis nem lehet barátságot kötni.
Nem akarnak.
Nagyon nem akarnak.
Rettegnek tőle. Menekülnek előle.
Meg kell tanítani őket - így mondják - a "jót akarni."
Az indiánok - akik úgy ismerik az állatok lelkét, mint a sajátjukát - azt mondják, hogy nem "betörni" kell a vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, elsősorban a cowboyoktól látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy a szelídség az ő igazi, boldog lelkiállapotuk.
Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül megérez.
A szeretetnek pedig - így mondják az indiánok - kétféle ereje van.
Az egyik az Erély. (Szigort is írhatnék, de a magyar "erő"-ből képzett "erély" jobb szó.)
A másik a Gyengédség.
Ha ez a kettő megvan az indiánban, lova s a véle való kapcsolata harmonikus lesz.
Először kipányvázzák a vadlovat, s az így keményen őrzött állatot a harcos lassan közelíti meg. "Lónyelven" beszél hozzá. Hogy mit mond ilyenkor, kettőjük titka. Csak annyit hallani belőle, hogy: hóóóó... hóóó... hóóóóó... hóóó...
A gondolat a lényeg nem a szó.
"Hó... hóóóó... hóóó..."
Ez lefordíthatatlan. De a ló érti.
Amikor lassan megnyugszik, a harcos egy vékony bőrszíjat kanyarít az orra, a nyaka és a füle köré, s ezt roppant erősen tartja. Innen kezdve az állattól függ, hogy laza-e vagy feszül. Ha ellenszegül: feszül, ha odaadó: laza.
Ez a szeretet az Erély nyelvén. "Te döntesz, nem én!" - üzeni. Ha lázadsz, fáj, ha megadó vagy, jó lesz neked. Az Erély nem tévesztendő össze az erőszakkal: az erőszak rabszolgákat csinál, mert önző és szeretetlen, az Erély társakat, barátokat nevel. Az erőszak a lealjasítás, az Erély a megnemesítés eszköze.
A ló ezt érti. Mi nem. Mi azt hisszük, a szeretet lágy. Puha. Mindent megengedő. Elomló. Gyenge. Tévedés! Ez csak az egyik oldala. A másik - amit nem ismerünk - az erő. A szeretet ereje. Ez legyőzhetetlen és nagyon kemény lehet.
Innen kezdve már nem kell pányva - a ló az ember kezében van.
Ezután végigsimogatja a remegő ló fejét, homlokától az orráig. Az orránál hosszan tartja a kezét, hogy a szagához hozzászokjon. Aztán a bal oldalát simítja végig, majd a jobb oldalát, majd lassan a lábait - vagyis a legveszélyesebb részét. A máskor vadul rugdalózó lábak simogatása döntő: a ló érzi, hogy nem félnek tőle, mert nincs benne félnivaló. "Nem bánthatsz, mert szeretlek!" - üzeni ilyenkor az emberi tenyér.
Aztán lassan ráfekszik a ló hátára az indián. Kezdetben csak úgy, hogy a lába még a földet éri, aztán lassan... egészen lassan följebb-följebb kúszik.
Végül elfoglalja helyét a ló hátán.
Ekkor már uralja a lovat. Aki ezentúl gazdájának hű társa lesz. És azt üzeni, néma gondolatával: "ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd, gazdám!".
Ez az önnevelés, de a nevelés folyamata is.
Ha csak az Erély működik - így tanítják az indiánok -, az ostor és a pányva, a lóból eltűnik ugyan a vadság, de sohasem lesz szabad.
Rabszolga ló lesz belőle.
Dacos, törött lelkű, rosszkedvű lény.
Nem barát, akivel beszélgetni lehet, hanem riadt jobbágy, lelketlen robotgép.
Ha pedig csak a Gyengédség neveli, az állat uralhatatlan marad.
Önfejű és fékezhetetlen.
Az történik, amit ő akar, visszaél a jósággal.
Azt is mondják még, ha az indiánból bármelyik erő hiányzik, akár a Gyengédség, akár a Szigor ereje, azt jelenti, hogy nem tud szeretni igazán.
Vagy mondjuk így: nem tud jól szeretni.
És ezt a ló nem csak "érzi", tudja is.
A lovak többet tudnak a szeretetről, mint mi - mondják az indiánok.
Azt is tudják például, ha a harcos így megszelídítette, ezentúl együtt él, együtt harcol, s néha együtt is hal meg vele.
Barátommá tenni valakit ugyanis azt jelenti, hogy én is odaadom magamat neki, teljesen. Figyelek rá, és én is éppúgy érzem az érzését, és ismerem a gondolatát, mint ő az enyémet.
A megszelídített ló és a bölcs indián barátsága szép példája minden nevelésnek és önnevelésnek.
Ha látod magad előtt a képet: a nemes arcú, nyílt tekintetű indiánt, amint pompás, istenkirályi tolldíszében ül barátjának és leghűségesebb társának a nyergében, akinek minden vad és nyers szeszélyét ismeri, s tud vele bánni, máris képet kaptál arról, mit értek én ezalatt a fogalom alatt, hogy önmagunkat megszeretni - vagy ami ugyanaz: mit értek azalatt, hogy öntudatos ember.
Ritka manapság.
Olyan valakit jelent, aki saját lelkével egységben él.
És nem a hangulatai rángatják, nem a szenvedélyei, nem a szomorúsága, félelme, szorongása, idegessége, nyugtalansága - mert ura a saját lelkének.
Ura a lelkiállapotainak. Ura önmagának. Ez nem elfojtást jelent, hanem szeretetet.
Láttam ilyen embert - csodálatos!
Két dolog sugárzik belőle: az egyik az erő.
A másik: a derű.
A kettő összefügg.